Csíkkarcfalva
Erdély keleti részén, a Csíki-medence felső csücskén fekszik, a tengerszint felett mintegy 720 -725 méter magasságban. Keletkezéséről nem maradtak fenn írott emlékek, de a székelyek Csíki-medencei betelepedésük és szálláshelyeiknek falurendszerré fejlődéséből következtetve a XII. század végére – XIII. század elejére tehető. Ha azonban – a történészek szerint – figyelembe vesszük az 1332-1336. évi pápai tizedlajstromot, bizonyosra tehető, hogy Karcfalva is a környező falvakkal együtt már akkor létezett, mint település. Vita tárgyát képezi a falu kezdeti elnevezése, de mint Nagyboldogasszony egyházközség már az 1400-as évek okirataiban is szerepel, bizonyítékként a XIV-XV. században épült, Jenőfalvával azóta is közös templom. Nagyboldogasszony egyházközségnek pedig Karcfalva volt akkor és most is a központja.
A legelső régészeti leletek a XVIII. század végén kerültek napfényre. Ezek főleg a templom környékéről, valamint annak átalakítása folyamán fedezték fel. A bronz csészék, bronz üst, bronzkés és egyéb tárgyak az akkori plébános, Némethy József leírása alapján a régészek e tárgyak korát még a Kr. előtti évekre teszik.
Karcfalva lakói a székelység szerves részeként letelepedésükkor nemzetségi szervezetben élnek, hadi kötelezettségeik fejében bizonyos szabadságjogokat nyernek, polgári ügyeiket önigazgatási jogaik és rendszabályaik alapján intézik. Akárcsak a többi székely falvak, e település is tízesekre van felosztva, amelynek a gyakorlatban katonai szempontból van jelentősége. Az 1500-as évektől azonban kialakul a társadalmi rétegződés, megjelennek a főemberek, jobbágytartók, zsellérek, jobbágyok stb. Az idők folyamán különféle hadjáratban vesznek részt, katonáskodnak, de elégedetlenkednek is a hatalommal szemben, felkelést szítanak, és mindezeknek keservesen viselik következményeit. Az 1614-es összeírás szerint a faluban mintegy 52 család él, közöttük lófők, szabadok, ősjobbágyok, fejekötöttek, zsellérek, szolgák. 1694 elején a Csíkba betört tatárok felégetik a falvakat –közöttük Karcfalvát is -, sok embert megölnek vagy rabságba hurcolnak. Némi változás az 1700-as évek elején történik, amikor a lakosság inkább a mezőgazdaságból él, de az osztrák uralom elnyomó politikája megpecsételi a székelység sorsát. Így a következő fél évszázadban a falu legfőbb gondja az adótörlesztés terhe lesz. Mindezt még súlyosbítja az 1762-1764 között sorra kerülő erdélyi határvédelem újjászervezése, amikor a karcfalviakból is erőszakkal sokat besorolnak a határőrségbe. Ehhez kapcsolódik a mindenki által ismert „madéfalvi veszedelem” is, amikor sok székely családot mészároltak le. A hosszabb katonáskodás idején az otthon maradottak ügyeit a falugyűlés, a faluszéke, a falusbíró és az esküdtek intézik. 1841-ben Karcfalva, mint község vásártartási jogot kap, amelynek keretében minden csütörtökön heti piacot tarthat, ami a jelenben is így történik.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc után a község a polgárosodás útjára lép. Fellendül a kereskedelem, üzletek, vendéglők nyílnak, kialakul a kisipari tevékenység. A XX. század elejétől fokozódik az ipari tevékenység, amely a falusi kézműves mesterségekre korlátozódik, mint például kovács, lakatos, gépész, cipész, asztalos, tímár stb. E közben megjelennek a vízimalmok és fűrésztelepek, lendületet vesz a fűrészáru előállítása, főleg exportra termelnek a nagyobb üzemek. Az Orbán József féle fűrészgyár már 1927-ben két keretfűrésszel működik, és miután áramfejlesztőt is felszerelnek, 1929-től villanyáramot szolgáltat a község egy részének. A lakósság fő foglalkozása azonban a földművelés és az állattenyésztés marad. A falu fő jövedelmi forrása az erdő és legelő, amely a közösség tulajdonát képezi. Megalakul a közbirtokosság, amelynek kezelését választott szerv intézi, a tagság u.n. jog alapján részesül a jövedelemből.
A békés fejlődést később befolyásolja a II. világháború, de annak megszűnése sem hoz nyugalmat a községben. Szárazság, éhínség, munkanélküliség sújtja a lakosságot, ezért többen elvándorolnak Biharba, ahol kedvezőbb megélhetési viszonyok vannak. Majd jön az államosítás, a kollektivizálás, s ezzel a karcfalviak élete is gyökeresen megváltozik. A családtagok egy része a kollektív gazdaságban dolgozik, a többi más kereseti lehetőség után néz, Csíkszeredába ingáznak, ahol a gyárakban dolgoznak, vagy akár be is költöznek a városba.
Az 1989 decemberi fordulat után javul a gazdasági-társadalmi élet. Felszámolják a kollektív gazdaságokat Karcfalván és Jenőfalván, a földművesek ha részben is, de visszakapják elvett földjeiket és jelenleg is folyamatban a tulajdonjog rendezése. Újból életre kel a közbirtokosság, erősödik az ipari és kereskedelmi tevékenység, ezúttal is a fafeldolgozás terén van látványos fejlődés. A volt Orbán-féle fűrészgyár helyén ma modern bútorüzem működik, exportra termel, munkát biztosítva az itt lakó emberek egy részének. Látványosan növekedik a kereskedelmi és vendéglátó hálózat, panziók nyílnak, az élelmiszer és ipari üzletek változatos árukínálattal várják az oda betérőket. Az Antal Ernő féle vendéglátó egység lakodalmak, keresztelők, névnapi ünnepségek, temetkezési torok, valamint más rendezvények megtartására ad lehetőséget. A Gidró Magdolna vezette Európa Panzió családi vállalkozás közel 60 személy elszállásolására és étkeztetésére ad lehetőséget Mindezek mellett más elszállásolási lehetőségek is vannak a községben, amelyeket például a Pünkösdi vagy más ünnepek alkalmával igénybe vehetnek a zarándokok, vagy más idelátogatók.
Évek óta működik a gyógyszertár, a hitelszövetkezet, a takarékpénztár (CEC) helyi kirendeltsége, melyek jelentősen megkönnyítik mind az egyének, mind a gazdasági és kereskedelmi egységek pénzügyi műveleteinek intézését
Átlépve a XXI. század küszöbét, Karcfalva fejlődése még látványosabb lesz, ugyanis a községvezetők különféle pályázatokat megnyerve nagyméretű beruházásokba kezdenek. Az utóbbi években elkészült a két falut átszelő ivóvíz hálózat és a szennycsatorna rendszer, elkészült az Olt és Székaszó folyók partjainak részbeni megerősítése, felújították az iskolaépületeket és óvodákat, a polgármesteri hivatalt, valamint elkészült és átadták rendeltetésének az új piacteret. 2o10-ben folytatják a községközpontban a művelődési ház, a régi tanácsi épület és a közbirtokosság székházának modernizálását. Befejezésre kerül a műjégpálya fedése és további modernizálása, bővítése, a ravatalozó végleges elkészítése stb.
A fentiekből látható tehát, hogy Karcfalva gazdasági-társadalmi fejlődése a kor követelményeinek megfelelően történik.
Forrás: Dr. Pál-Antal Sándor, Karcfalva múltjából
Csíkjenőfalva
A Felcsíki-medence nyugati részén, az Északi-Hargita alján fekszik, Karcfalvával és Csíkszenttamással közvetlen közös határt alkotva. Tengerszint fölötti magassága 725 méter körül van. A falut átszeli az Olt és Székaszó folyó, amelyek a templom domb aljának déli részén, Karcfalva északi határán találkoznak. A falu természeti adottsága igen változatos és sokszínű, mivel határai elég nagy távolságra nyúlnak észak, kelet és nyugat irányába. Éghajlata – akárcsak az egész Csíki-medence éghajlata – hűvös, a nyár enyhe, a téli hideg pedig hosszú ideig tart.
E népes település hosszú évszázadok alatt alakult ki, megjelenésük a székelyek csíki megtelepedésének idejére tehető. Dr. Szabó Miklós történész kutatásai alapján a falu története meghaladja a 800 évet, amelyet MESÉL A MÚLT című könyvében részletesen kifejt. Az egyházközség, amelyhez századokon át Jenőfalva tartozott és tartozik ma is Karcfalvával együtt, a pápai dézsmajegyzék szerint 1332-től TERKŐ néven, majd 1406-tól NAGYBOLDOGASSZONY néven, mint közös települést említi. Jenőfalva lakói főleg állattartással és földműveléssel foglalkoztak, de a katonáskodásból is kivették részüket. Főleg az osztrák uralom alatt, az 1700-as években, amikor a török-tatár betörések ellen a határ védelmére rendelték ki őket.
Az 1604-es összeírás szerint mintegy 79 család élt Jenőfalván a mai 675 gazdasággal szemben, de egy későbbi, 1694-es tatárbetörés alaposan elbánt az itt élő családokkal. Ennek következtében sokan életüket vesztették, másokat elhurcoltak a betörő seregek. Így került rabságba többek között a jenőfalvi Szentes János, Barlok Gergely és Benedek János is. Nem kis áldozatot szedett azonban a Moldvából bekerült pestis, amely az 1700-as évek elején több esetben szedte áldozatait. A XVIII. század közepétől javult a helyzet, csökkenőben a járvány okozta pusztítás és a XIX. század elejétől már jelentős népszaporulat észlelhető. Ez a növekedés azonban a XX. század második felében visszaesik, egyesek városra vagy az anyaországba költöznek, de a gyermekáldás hiánya is befolyásolja a népesedés csökkenését. Jelenleg a már említett 675 gazdaságban közel 1800 lakost tartanak nyilván, de ezek száma egyre apad és az elöregedés jelei is számottevően befolyásolják a népesség alakulását.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc eszméi Jenőfalvára is eljutottak, ahol ez idő alatt katonai részről Kába István, polgári részről pedig Gábor István volt a falusbíró, míg a falu jegyzőjének tisztjét Gegő Albert töltötte be. A jenőfalvi határőrök lelkesedéssel vettek részt az Agyagfalvi gyűlésen, majd az ott résztvevők egy része csatlakozott a Marosvásárhely környékére induló csapathoz. Falubeliek harcoltak a Dél-Magyarországi fronton, de Bem tábornok erdélyi seregében gyalogosként vagy huszárként is megállták helyüket. 1849 augusztus 25-én Zsibón utolsóként tették le a fegyvert az osztrákokhoz csatlakozott orosz csapatok előtt.
A két világháború is anyagilag és közvetlen pusztításaival érintette a lakosságot. Többen életüket vesztették a harcokban, özvegyek, árvák, édesanyák maradtak utánuk. Ez utóbbiakon a közbirtokosság igyekezett anyagilag segíteni, megélhetőségükhöz hozzájárulni. A lakosság azonban, ha lassan is, de kiheverte a nehézségeket, a veszteségeket és az élet kezdett elviselhetőbbé válni. Gyarapodott a gazdaságok száma, a faluban megjelentek az első cséplőgépek, a vető- és kapálógép. Ez utóbbiak az egyházmegye tulajdonát képezték. Bérbeadásuk használati díj ellenében történt. Fellendült az állattartás, főleg a juhtenyésztés volt előtérben, majd a szarvasmarha és lóállomány is gyarapodott. A közbirtokosság kezelésébe erdők, legelők és szántók kerültek. A jutalékosztás azonban ekkor még az adóterhek nagysága arányában történt, amit később a részesedés, vagyis jog alapján rendeztek. A jenőfalviak tehát törpebirtokosként, napszámosként, iparosként, munkásként biztosították a mindennapi kenyeret családjaiknak. Ugyanakkor a lisztelő malmok, ványolók, olajütők és fűrészmalmok sok család megélhetéséhez adtak lehetőséget.
A II. világháború után, az 1946. évi parlamenti választások után a változások sora kezdődött el a faluban, akárcsak az ország más részeiben. Eltávolították a falu éléről a régi elöljárókat, újakat neveztek ki helyettük. Az új vezetés célja a magántulajdon felszámolása, a kollektív gazdaság létrehozása. Ennek érdekében a hatóságok találtak olyan helybéli embereket, akik hűségesen, és talán még erőszakosabban hajtották végre az új rendszer utasításait. Másokat, mint például a tanügyieket különböző módszerekkel vették rá, hogy házaljanak a kollektivizálás érdekébe.
A kommunizmus hosszú időszaka, vagyis 1989 után Jenőfalván is sok változás történt. Látványosan gyarapodott a lakósság anyagi helyzete, új lakások épültek, többet felújítottak. A gazdák visszakapták földjeiket, és részben rendeződtek a tulajdonviszonyok, a kisiparosok elindították vállalkozásaikat, asztalos műhelyek, élelmiszer- és ipari üzletek nyíltak. A MODEL PROD-COM fűrészüzem több helyinek adott munkát, a TERCS nevet viselő közbirtokosság újra alakulásával pedig lehetőség nyílt az erők, legelők ésszerű kezelésére.
Sajnos, a 2009-es évben bekövetkezett és most is tartó gazdasági visszaesés Jenőfalva lakóit is kedvezőtlenül érintette, munkahelyek szűntek meg, gyengült a vásárlóerő, csökkent az építkezési kedv. Mindezek ellenére adottak a lehetőségek a túlélésre, hisz az itt élő emberek és vezetőik minden bizonnyal leküzdik a még mindig fennálló nehézségeket, megteremtve a falu előrehaladásának feltételeit.
Forrás: Szabó Miklós – Jakab Sámuel, Mesél a múlt: Csíkjenőfalva 800 éves története
visszal előző oldalra
